Rúzsa Magdi, Magyarország egyik legnépszerűbb énekese koncertezett csütörtök este a 9. Kolozsvári Magyar Napokon. Korábban Presser Gáborral már fellépett a főtéri színpadon, most Légzés című turnéja keretében zenekarával csapott fergeteges koncertet a kincses város főterén húszas éveket idéző, különleges, rojtos ruhájában. 

Az énekesnő a dalok között felidézte szalmabálákon ücsörgő kamasz önmagát, édesanyja jótanácsát („Bízzad fiam a dolgaidat a Jóistenre”), énekelt népdalt is, amelyet így vezetett fel: „A hagyományt nem ápolni kell, mert nem beteg. Nem őrizni kell, mert nem rab. A hagyományt megélni kell". Ezután elszavalta Április című dalát, majd felhívta a színpadra az első sorban álló Krisztát, és rajongójával közösen adta elő a jól ismert dalt.

Közvetlen, kedves, egyszerű – ilyennek láttuk Rúzsa Magdit a színfalak mögött, még a koncert kezdete előtt. Az egyik rajongója virágcsokorral lepte meg az énekesnőt, de láttunk autogrammal távozó boldog kislányokat is. Szerencsére pár perce a sajtó képviselőire is volt, így mi is elcsíptük őt.

„Kisebbségben felnőni, nagyon sok mindenre megtanít, negatív és pozitív dolgokra egyaránt, amelyektől az ember erősödik. Voltak dolgok, amikért akkoriban nagyon haragudtam és igazságtalannak találtam a sorstól, de mára már némelyik ilyen dolog egy erősséget, pluszt adott az életembe. Semmi sem történik véletlenül. Mindenki azt kapja, amit elbír" - válaszolta az énekesnő, mikor arról érdeklődtünk, hogy miben határozta meg életét a határontúlisága.

„Azt gondolom, hogy azáltal, hogy az ember ilyen környezetben nevelkedik, megerősödik. Persze csak magamról beszélhetek, de még jobban megerősítette a magyarságtudatomat, a harciasságomat, nagyon sok mindent. Ugyanakkor megtanultam egy másik nyelvet, egy másik kultúrát, sőt többet is, mert ezáltal értem a macedónt, a szlovént, ami egy zenei világban sokat is adhat. Nyugodtan mondhatom azt, hogy kaptam is ezáltal" - tette hozzá.

Már fiatal kamaszként nagyon vágyott arra, hogy vajdasági szülőfaluja, Kishegyes magyarországi testvérvárosába, Békésszentandrásra látogasson, idézte fel. „Én kézilabdáztam és mindig vártam, hogy megérkezzünk Szentandrásra, mert lehetett énekelni a magyar Himnuszt. Nekem már akkor könnybe lábadt a szemem, minden egyes alkalommal. Ez így megmaradt, ezt is ennek köszönhetem. Nagyon megélem ezeket a pillanatokat. Tudom azt, amit a nagyanyám annak idején tanított és vinni fogom tovább, bármit is hozzon a jövő, a sors bárhova is sodorjon, az anyanyelvemet mindig át akarom majd adni. Mindig kincsként akarom odatenni a gyerekem elé" - fogalmazott.